![]() A Fame Magyarországon egészen pontosan szeptember 7-én, pénteken kerül elsőként három kiemelt üzlet polcaira: Douglas Westend, Marionnaud Mammut, Müller Europeum. Egészen 9-éig, vasárnapig csak itt lehet megvásárolni a parfümöt, méghozzá egy exkluzív hétvége keretein belül. Hétfőtől azonban már minden üzlet polcaira kikerül. De mit is takar valójában ez az exkluzív hétvége? Talán már láttátok, hogy Japánban kapható az illat, és egészen különleges módon mutatták be. Nos, nagyjából ilyet tervezünk mi is, tehát ha ellátogattok a fent említett három üzlet egyikébe (sajnos vidéki üzletben erre nem lesz lehetőség), akkor Ti is megnézhetitek a “Gagásított” parfümériákat. Néhány fénykép, valamint egy videó az ottani premierről – KATT Az első 50 vásárló egy Fame papírtáskában kapja meg a vásárolt termékeket. Emellett a látogatók és rajongók több meglepetésre is számíthatnak majd a három nap alatt. Üzletenként három ajándékcsomag lesz, amit 1-1 leleményes vásárló nyerhet majd meg. A részleteket a helyszínen tudjátok meg. Valamint a lent látható kupon felmutatásával a 3 parfümériában, csak ezen a hétvégén (szeptember 7-8-9.) parfüm vásárlása esetén ajándékban részesül minden vásárló! Kattintsatok a lenti képre, nagyítsátok ki és nyomtassátok! Időpont: Helyszínek: 1. Töltsd le és nyomtasd ki ezt a kupont ![]() Árak: Csatlakozzatok az eseményhez Facebook-on! Kapcsolódó bejegyzések: |
You must be logged in to post a comment.

|
LadyGaga.com Youtube Webshop Haus Laboratories |
Twitter Google+ LittleMonsters.com Born This Way Alapítvány Tumblr |
Név: Born This WayFormátum: Kislemez Hossz: 4:20 Megjelenés: 2011. február 11. Borító! Megveszem! iTunes! |
Név: JudasFormátum Kislemez Hossz: 4:09 Megjelenés: 2011. május 16. Borító! Megveszem! iTunes! |
Név: The Edge Of GloryFormátum Kislemez Hossz: 5:20 Megjelenés: 2011. május 9. Borító! Meghallgatom! |
Név: HairFormátum Promóciós kislemez Hossz: 5:08 Megjelenés: 2011. május 16. Borító! Meghallgatom! |
Név: Born This WayFormátum: Nagylemez Megjelenés: 2011. május 23. Borító! Részletek! Megveszem! iTunes! |
Név: Yoü and IFormátum: Kislemez Megjelenés: 2011. augusztus 05. Borító! iTunes! |
Név: Marry The NightFormátum: Kislemez Megjelenés: 2011. november 21. Borító! iTunes! |
Név: Born This Way - The CollectionFormátum: CD+DVD Megjelenés: 2011. november 21. Borító! Részletek! Megveszem! |
Név: Born This Way - The RemixFormátum: CD+DVD Megjelenés: 2011. november 21. Borító! Részletek! Megveszem! iTunes! |
Név: The Monster Ball Tour DVDFormátum: Koncertfilm Megjelenés: 2011. november 21. Borító! Részletek! Megveszem! Megveszem! (Blu-ray kiadás) Megveszem! (EE kiadás) |
Név: Lady Gaga x Terry RichardsonFormátum: Könyv Megjelenés: 2011. november 21. Borító! Részletek! Megveszem! |